Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Becslések szerint az év végével az ország olajbevétele legalább 15 milliárd dollárral több lesz, mint azt előzőleg 2023-ra becsülték.
Idén tavasszal ötven százalékkal nőtt az orosz nyersolajkínálat annak ellenére, hogy a G7-országok szankciókat és hatvan dolláros hordónkénti árplafont vezettek be a termékre – írta a Magyar Nemzet a Financial Times brit gazdasági napilap alapján, amely a Kpler elemző cég adataira hivatkozott. A lap rámutat, a nyugati országok célja az volt, hogy az orosz olajon keresztül megfékezzék Moszkvát az ukrajnai háború finanszírozásában, ám a portál elemzése szerint ez nem sikerült, sőt kétszeresen is visszaütött.
A portál kiemeli:
az orosz olajbevételek várhatóan emelkedni fognak a nyersolaj árának folyamatos emelkedése és az árengedmény-csökkentések miatt.
Becslések szerint az év végével az ország olajbevétele legalább 15 milliárd dollárral több lesz, mint azt előzőleg 2023-ra becsülték.
A lap rámutat, hogy a hordónkénti nyersolaj áremelkedése a kitermelés szűkítése miatt megy végbe, amelyről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) döntött Oroszországgal kiegészítve. Ugyanis amíg Moszkva a csökkenő nyugati keresletet a magasabb árral kívánja kompenzálni, addig több olaj-nagyhatalomnak – kiváltképp Szaúd-Arábiának – a hatvan dolláros hordónkénti ár helyett a száz dolláros „jobban illeszkedik” a költségvetésébe. Egyes elemzők szerint az OPEC+ döntése egyfajta „visszavágás” is lehet Washington felé, amiért az Egyesült Államok az elmúlt években megtöbbszörözte az olajkitermelését, „elvárva”, hogy a kartell-országok piaci részesedést adjanak neki, mindenféle egyeztetés nélkül.
Az elemzés rámutat: Moszkva új exportútvonalakat keres. A Reuters hírügynökségnek négy nyersanyag-kereskedő azt közölte, hogy augusztusban és szeptemberben megérkeztek az első CPC Blend nyersolajszállítmányok az Egyesült Arab Emírségekbe, amelyet a Lukoil olajipari nagyvállalat és a CenGeo független termelő adtak el.
Mindezzel a portál szerint Moszkva célja az új vevők megkeresése és a nyugati szankciók megkerülése.
A világ harmadik legnagyobb olajexportőre, Oroszország az elmúlt évben olajának nagy részét Kínába, Indiába és Törökországba irányította át, és olyan országokba is küldött szállítmányokat, mint Brazília, Srí Lanka és Pakisztán.
Nyitókép: ALEXANDER MANZYUK / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP